Hagyomány

A spártai katonák voltak az elsők, akik legénybúcsút tartottak az esküvő napja előtt. Aztán egész Európában elterjedt szokás lett, koronként és tájanként változó módon jelenik meg. Míg régebben spirituális jelentősége volt a legénybúcsúnak, melynek lényege az volt, hogy megóvja a leendő házasságot a gonosz démonoktól, addig a korral ma már úgymond utoljára bújhat a kisördög a vőlegénybe, és barátaival mindenféle későbbi felelősségre vonás nélkül rúghat ki a hámból.

Ezt a hagyományt minden házasodni készülő férfinek illik követni, és ma már számos módon megszervezheted barátodnak eme egyedülálló eseményt. Bármilyen módon is ünnepeltek, a cél, hogy a végén, akár a mesében, azt mondhassátok:  Ettünk, ittunk, jót mulattunk…( a többiről meg hallgatunk :) )

Itt az oldalon összegyűjtöttük a legjobb ötleteket, feladatokat, melyekkel igazán felejthetetlenné varázsolhatod a legénybúcsút. Ha neked is lennének ötleteid, melyeket szívesen megosztanál velünk ne habozz és írj emailt: legenybucsustyle@gmail.com

A jó buli titka

Ajánlatos a bulit az esküvő előtt pár héttel megszervezni, hogy utána legyen idő kipihenni a „fáradalmakat”, illetve tanácsos összehangolni a dátumot a menyasszony lánybúcsújának napjával, elkerülendő az aggódó leányzó esetleges neheztelését, szomorkodását, hisztijét…

A meghívottak közeli barátok, rokonok legyenek, ne legyetek túl sokan, nehogy idő előtt szétszóródjon a társaság. Érdemes először megtervezni a főbb pontokat, mint például: legyen-e valamilyen témája, mottója az estének, legyenek-e különböző vicces feladatok, lesz-e valamilyen formában sztriptíz a vőlegény számára, illetve szükség lesz-e különböző felszerelésekre, mint például egyen póló, valamilyen humoros mintával, felirattal.

Ha már megtervezted a buli főbb momentumait, akkor ahhoz igazodva válassz helyet. Szórakozóhelyen bérelhettek külön termet, vagy egy beülős helyet ivászatra, vízparti nyaralót, ahol gyakorlatilag egy házibuli formájában tarthatjátok a legénybúcsút, vagy kiegészíthetitek adrenalin-túrákkal is, mint rafting, bungee-jumping, sziklamászás, paintball. A visszafogottabbak tarthatnak kaszinós estét, bográcsozást, kártyapartit. A lényeg, hogy igyekezzetek a vőlegény igényeihez alkalmazkodni, elvégre ez az ő „utolsó” nagy kanbulija.

Minden ötletet, elképzelést szívesen fogadunk, írjatok nekünk bátran: legenybucsustyle@gmail.com

Extrém legénybúcsú

Divatba jött mostanság, hogy a legénybúcsút kiegészítik egyéb programmal. Mehettek kalandtúrára, vadvízi evezésre, ejtőernyőzni, paintballozni, horgászni, vagy éppen szarvasmarhát lasszóval befogni. Ehhez meg kell szervezni a későbbi utat a buli helyszínére, melyhez ideális és alkalomhoz illő, ha limuzint béreltek, bárhol és bármilyen formában is folytatjátok az ünneplést.

Ti más extrém módon ünnepeltétek – ünnepelnétek, hogy barátotok igába hajtja fejét? Küldjétek el nekünk ötleteiteket: legenybucsustyle@gmail.com

Pasis programok

A legénybúcsú általában egy fergeteges buliba torkollik, de lehetséges, hogy a vőlegény visszafogottabb, szelídebb ünneplésre vágyik. Ez esetben szervezhettek sátrazást a hegyekbe, vagy kaszinót, kártyaestet, meccs-nézést, esetleg elmehettek egy koncertre, a lényeg, hogy igazodjatok ünnepelt barátotok vérmérsékletéhez, vágyaihoz.

Ez alapján azt is eldönthetitek, hogy meglepitek-e őt egy sztriptíz-táncosnővel, esetleg több táncos lánnyal. Ez utóbbiról sokan úgy vélik, hogy elengedhetetlen egy legénybúcsún, mások szerint érdemes egyeztetni a vőlegénnyel, esetleg a menyasszonnyal is, elkerülendő a későbbi félreértéseket.

Van más ötleted? Oszd meg velünk: legenybucsustyle@gmail.com

Mit adj ajándékba?

Ilyenkor is szokás megajándékozni az ünnepeltet, például egyedi szövegű pólóval, személyre szóló itallal, vagy vicces tárgyakkal, mint például guminő, alkoholos sakktábla vagy egy különleges formatorta.

Bérelhettek limuzint, meghívhattok egy különleges vendéget, és persze sokak szerint ajándék sztriptíz nélkül nem is legénybúcsú a legénybúcsú.

Ha humorosabb oldalról közelítitek a témát, adhattok házasság-csomagot:

„Egy vécélehúzót, mert ez lesz az egyetlen dolog, amit ezután elér az életben,
egy telefonkagylót, mert ezután mar csak ebbe lesz beleszólása, és végül
egy vécécsészét, mert ez lesz az egyetlen dolga, amibe a feleség nem üti bele az orrát…”

Ha neked is lennének ajándékötleteid, melyeket szívesen megosztanál velünk, ne habozz és írj emailt: legenybucsustyle@gmail.com